Szürke síró
víz.
Egyedül csak
ketten,
Nincs, mi
meglát, nincs, mi visszanéz.
Rothadó
levél sár és víz az egész.
Zokogó ősz
gyászolja a magányt,
Esernyő
gumicsizma csúf látvány.
Gyönyörű ősz
mi tavaly volt?
Lófasz! Az
csak a múlt!
Szép csúnya
nem létezik,
A járda
elnéptelenedik.
Utcai lámpák
fénye
Már ötkor
kiált az égbe.
Hiába a
kérés, a napnak, még ne!
Melegség a
szívekben,
Melegség a
radiátorban,
Melegség a
teában,
Melegség
levegőtlen.
Nyitva az
ablak,
Kósza
esőcsepp felém baktat.
Vicces,
ahogy gúnyolódik, kinevet.
Szürke
vagyok, te is szürke leszel, annyi neked!
Fakítom a
jókedvet, gyilkolom az élénkséget,
Jól
szórakozok, még egyet kérek!
Így legyen
még sokáig, de minimum
A nincs perc,
van óráig.
Meglátom a
víz tiszta izét,
Meghallom az
ősz szürke színét,
Tompa
érzékszerveim keresik az életet,
Az igazi nem
létező mesterségeset.
Szívok egy
nagy áramlatot,
Ebédre eszem
a füstszagot.
Fűtés,
villany, autók, kémények?!
Ősz és
szépségei: - kösz nem kérek!
Nyisd, ki az
ablakot érezd, hogy élsz
Ne hagyd,
hogy beléd másszon,
Érzi, ha
félsz!
Nyisd ki
neki,
Hogy beléd bújjon
a természetes szépsége,
Nem
hagyhatod elrontani
A
mesterséges légtérrel.
Érzed, hogy
hideg, hogy barna, hogy fáj
Minden eső
csepp egy liter reménysugár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése