Vihar

Régen,

Mikor még a természet lágy ölében,

Ringtunk csendesen.

Nem volt mi bántson,

Csak szerettük egymást kedvesen.

Ilyenek voltunk régen,

Szerelemesen.

Régen,

Mint fehér hollók,

Szálltunk a sötét égen.

S míg, villám lecsapott,

Szemed fekete volt mint ében.

Ilyenek voltunk mi régen,

A vihar közepében.

Régen,

Vitorláztunk az óceán méhében.

Hullámok alatt, 
kikötöttünk a mélyben.

De megcsillant szemed, reményben.

Ilyenek voltunk régen,

Íriszed kékjében.


                                  

Rémálmodban

A rémület átjárja a tested,

Ilyenkor nem tudod mit kell tenned.

Érzed, hogy arcodról lefagy a mosoly,

És a homály az ami most átkarol.

Valaki mögötted áll.

Ez a félelem ami át jár,

Hűvös éjeken megtalál,

Elmédben őrült táncot jár.

Álmodból megébredsz,

A sötétségre meredsz,

Érzed, hogy elkap,

El nem ereszt.

Felkapcsolod a lámpát,

A melegség átjár,

Megnyugszol csak egy álom volt,

De holnap már más vár.

                    

                                     

Egy életen át

Elment,  nincs többé.

Az emlékek örökké szívedben égnek,

Érzed, hogy mindjárt véged,

De tudod, túl kell élned!

Az élet megy tovább sosem áll meg,

De a sors, újra téged talált meg .

 Feltépett sebek, amik soha nem gyógyulnak,

Az évek során lelkedből, mégis elmúlnak.

De az emlék megmarad, eldobni nem lehet,

És örökké nyomasztja majd a szívedet.