A nyugalom, mint fehér dal a kétségben

Kétségtelenül, a fekete dombok lágy kékjében

Két széptelen ül.

Nemsokára elszáll a remény

Lesz ott pára.

Megrázkódva a hópelyhek dideregnek,

Megváltozva.

Szerethetetlen, elfeledni a lélek létét,

Szeretet lettem.

A nyugalom, mint fehér dal a kétségben,

Rúg vadon.

Szabad lelkek harapnak felhőt.

Szavad bennem,

Mardos, örvény, szél fújta kérdés,

Lapos kőként,

Hullámon repül, majd süllyed,

Utálom, merül.

Ülök üres föld alatt, rengés.

Tükör üvegéből,

Láttam meg, mi elragadt,

által megy,

de nem halad. Esik, zuhan

Peremen marad.

Visszahúzzák a szeretett rabok.

Írva ússzák,

Át érte a távolt, ő boldog,

Ártérbe ér.

Egyesülnek mindenki a mosolyért,

Ki már nem fut a pokolért,

Értelme, győzelmet nyert,

A szeretet munkája maradandó lett.